Skip to content
 
Elhunyt Hecht Anna karnagy, pedagógus
2017 március 08. (szerda)

67 éves korában, szerdára virradóra elhunyt Hecht Anna karnagy,
pedagógus, a felvidéki magyarság egyik kiemelkedő, az utolsó
pillanatig is aktív tagja.

Anna 1949. július 24-én született Tejfalun. Dunaszerdahelyen
érettségizett 1967-ben. Ekkor lett tagja a Csemadoknak. 
Egyetemi tanulmányainak idején Pozsonyban a József Attila
Klubnak és az Operabarátok Társulásának volt aktív tagja.
1972-ben a Pozsonyi Comenius Egyetemen megszerzett tanári
diplomával matematika-fizika szakos tanárként kerül
a Somorjai Magyar Tannyelvű Gimnáziumba, ahol
leánykart alapít. Elvégezte a Kecskeméti Kodály Zoltán
Zenepedagógiai Intézet karvezetőképzői, és Budapesten
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanfolyamát

1973-tól volt tagja a Pokstaller László által 1972-ben alapított
somorjai Híd Vegyeskarnak. A kórusnak 2000-ig énekese és
szólamvezetője, majd az alapító karnagy halála után 2000-től
karvezetője és karnagya.

1989-től lett tagja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass
Lajos Kórusának, amelynek 1992 januárjától szólamvezetője
és vezetőségi tagja. 2006-tól 2015-ig volt a kórus elnöke
és ügyvezetője, mely időszak alatt sok-sok sikert ért el csapat.

A kilencvenes évektől aktív szerepet vállalt a 
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségében. 1993-ban
választották meg az Országos Elnökség tagjai közé, 1996-tól
országos alelnök, közben 1996-tól 1999-ig
a Dunaszerdahelyi Területi Választmány elnöke.

1995-ben a felvidéki anyanyelvi oktatás fennmaradásáért
folytatott áldozatos munkája elismeréseképp a Rákóczi
Szövetség Választmánya Rákóczi Emlékérmet adományozott
számára.

Az SzMPSz Országos Elnöksége a magyar iskolák érdekében
kifejtett tevékenységéért Hecht Annát 2005-ben a Felvidéki
Pedagógus Díjban részesítette.

A kilencvenes években tankönyvszerkesztéssel és
tankönyvfordítással is foglalkozott. A Szlovák Tankönyvkiadó,
a Mediatrade és az Orbis Pictus Istropolitána könyvkiadóknál
alsó- és felső tagozatos matematika tankönyveket fordított,
fordításokat bírált. A Terra Könyvkiadónál társszerzője volt
a középiskolai matematika felvételi feladatgyűjteménynek.

1999–től négy éven át volt tagja a Szlovák Köztársaság 
Kormánya által működtetett Nemzeti Kisebbségek és Etnikai 
Csoportok Tanácsának. Somorja Város Képviselőtestületének
tagjaként az 1990-1994-es választási időszakban az oktatási 
és kulturális bizottság elnökének feladatkörét látta el, az 
1998-2002-ig terjedő választási időszakban pedig az oktatásügyi 
és vallásügyi bizottságban, valamint a sport- és kulturális 
bizottságban tevékenykedett. Nyugdíjasként 2006-tól 
2015-ig a városi hivatal oktatásügyi főosztályán dolgozott.

A 2001-ben megalapított Somorja és Vidéke Kulturális
Társulásban az anyanyelven való művelődés fontosságát,
az anyanyelv ápolását hangsúlyozó programok vezetője volt.

A felvidéki magyarság önazonosságának megőrzése és
kulturális kincseinek továbbörökítése érdekében végzett
közösségi munkája, illetve aktív közéleti tevékenysége
elismeréseként 2016-ban Magyar Arany Érdemkereszt
kitüntetésben részesült.

INTERJÚNK HECHT ANNÁVAL

Díjak, kitüntetések:

Rákóczi Emlékérm (1995)
Felvidéki Magyar Pedagógus Díj (2005)
Csemadok Közművelődési Díj (2014)
Gubcsi Lajos Ex Libris Díja (2014)
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Díja (2015)
Magyar Arany Érdemkereszt (2016)

Nyugodjon békében. Emléke örökké élni fog.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk

 

TÁMOGASSON


- Támogasson minket adója 2%-ával

- Egyéni támogatók jelentkezését várjuk

- Fő támogatónk: Szlovák Kormányhivatal

HÍRLEVÉL

Regisztrálj, ha szeretnél értesítést kapni az újdonságokról!

KAPCSOLAT

Szlovákiai Magyar Pedagógusok
Vass Lajos Kórusa

Levélcím: Veľkoblahovská 1491/13
92901, Dunajská Streda, Szlovákia
Mobil: + 421 915 889 910
Email: info@tanitokorus.eu