Joom!Fish config error: Default language is inactive!
 
Please check configuration, try to use first active language

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa | Képekben Feri bácsi búcsúztatójáról
Skip to content
 
Képekben Feri bácsi búcsúztatójáról
2011 szeptember 05. (hétfő)

Sapszon_2Kórusunkból többen is tiszteletüket tették a végső búcsún Budapesten augusztus 24-én. A megtelt Szent Teréz Plébániatemplomban a szentmise végén beszédet mondott többek között Somos Csaba a Magyar Rádió Énekkarának vezetője, aki kórusunkat is megemlítette. A Pro Musica kórus vezetését Krasznai Gáspár vette át Sapszon Ferenctől (aki több éven keresztül kórusunk kisegítője is volt), aki búcsúbeszédében elmondta:

Színes szakmai életutad utolsó állomása mi voltunk (Pro Musica kórus). Létrehoztad, majd közel huszonhat éven át vezetted együttesünket, mellyel számos zenei élményben részesülhettünk, s Kodály Zoltán szellemében juttattad el lelkes amatőr énekeseidet a zeneművészet virágoskertjébe. Laikusok bevonása a művészetbe olyasmi, mint a lélek rácsatlakoztatása  a teremtő Ősforrásra - minél természet közelibb a LÉLEK, annál jobban sikerül, a szakralitás annál tökéletesebb lesz.
Életed több száz, vagy talán több ezer hangversenye sorában az utolsót velünk adtad: 2010. május 24., Pünkösdhétfőt írtunk akkor. Rá három napra letetted a lantot, de a fáklyát továbbadtad személyemnek, aki tizedik osztályos konzervatóriumi diákként kerültem a kórusodhoz, mint zongorakísérő. Zeneakadémiai tanáraim mellett vezénylésben és karvezetésben tőled tanultam a legtöbbet.
Mint a Budaörsi Pro Musica Kórus Örökös Karnagya, emléked szívünkben örökké élni fog.


Feri bácsi hamvait a szertartás után a templom kriptájában helyezték el a szűk család jelenlétében.

GALÉRIA

 

TÁMOGASSON


- Támogasson minket adója 2%-ával

- Egyéni támogatók jelentkezését várjuk

- Fő támogatónk: Szlovák Kormányhivatal

HÍRLEVÉL

Regisztrálj, ha szeretnél értesítést kapni az újdonságokról!

KAPCSOLAT

Szlovákiai Magyar Pedagógusok
Vass Lajos Kórusa

Levélcím: Veľkoblahovská 1491/13
92901, Dunajská Streda, Szlovákia
Mobil: + 421 915 889 910
Email: info@tanitokorus.eu